Az MVM Csoport adja az ország energiafelhasználásának felét
„2019 őszén olyan átfogó megállapodást kötöttünk, amelynek eredményeként az MVM Csoport az E.ON Hungáriában 25%-os tulajdonrészt szerez, illetve megvásárolta az ÉMÁSZ villamosenergia-hálózatát és átvette az ELMŰ-ÉMÁSZ egyetemes szolgáltatási ügyfeleit, ezzel az MVM Csoport az ország energiafelhasználásának felét biztosítja. A mostani tranzakciók eredményeként a teljes hazai energetikai értékláncot lefedő társaságcsoport regionális szerepe is tovább erősödött” – mondta Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója.
Az átvevő MVM Next és az átadó ELMŰ-ÉMÁSZ munkatársai is megfeszített erővel dolgoznak annak érdekében, hogy a szolgáltatóváltás zavartalan legyen. Egy ekkora léptékű változásnál nem kizárható, hogy kisebb kellemetlenségek előforduljanak, ezért ügyfeleink türelmét és megértését kérjük. A villamosenergia-ellátás biztosítása folyamatosan garantált.
A szolgáltatóváltással a villamos energia ára nem változott, ugyanakkor módosultak az ügyfélszolgálati elérhetőségek, valamint elváltak a hálózati elosztó társaságok is. A szolgáltatóváltás miatt az érintett ügyfelek 2021. augusztus 31-ei dátummal hamarosan végszámlát kapnak az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól. A villamosenergia-törvény alapján a szerződés az átadó szolgáltatónál megszűnt, míg az átvevő MVM Nexttel létrejött, így az ügyfeleknek nincs teendőjük.
A 2021. szeptember 1-jétől kezdődő időszak ügyeit már az MVM Next ügyfélszolgálata intézi. Az áram egyetemes szolgáltatási ügyekkel foglalkozó állandó ügyfélszolgálati irodák helyszíne nem, de nyitvatartása változik. Az MVM Csoporthoz került az ELMŰ-ÉMÁSZ ügyfélszolgálati társasága, amely 2021. szeptember 1-jétől MVM EÉ Ügyfélkapcsolati Kft. néven folytatja az ügyfelek kiszolgálását. A telefonos ügyfélszolgálat az MVM Next hívószámain érhető el. A szolgáltatóváltásban érintett ügyfelek áramügyeiket kizárólag a ker.mvmnext.hu címen elérhető online ügyfélszolgálaton és az MVM Next EnergiApp (volt ELMŰ) néven elérhető mobilapplikáción tudják intézni. Az MVM Next további mobilalkalmazásait és online ügyfélszolgálatait az érintett ügyfelek áramszolgáltatással kapcsolatos ügyeik intézésére egyelőre nem tudják igénybe venni.
Kérjük az ügyfeleket, hogy a villamosenergia-fogyasztásról szóló számláikat annak a szolgáltatónak fizessék be, amelyik azokat kiküldte, átutalás esetén pedig figyeljenek a számlán szereplő bankszámlaszámra. A 2021. augusztus 31-éig tartó időszakra vonatkozó kérdésekben a szolgáltatóváltás után is az ELMŰ-ÉMÁSZ-t kell keresniük az ügyfeleknek.
A szolgáltatóváltás nem vonatkozik az ELMŰ-ÉMÁSZ-szal jelenleg is versenypiaci szerződés alapján ellátott ügyfelekre – számukra továbbra is az ELMŰ-ÉMÁSZ biztosítja a villamosenergia-szolgáltatást.
2021. szeptember 1-jén az MVM Csoporthoz került, valamint nevében és arculatában is megújult az ÉMÁSZ Hálózati Kft., amely MVM Émász Áramhálózati Kft. néven folytatja a villamosenergia-hálózat üzemeltetését Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves megyében, illetve Pest megye keleti és Jász-Nagykun-Szolnok megye északi részein. Budapesten és Pest megye legnagyobb részén a villamosenergia-hálózat fenntartója és üzemeltetője ezentúl is az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft., amely szeptembertől két önálló ügyfélszolgálati irodát működtet Budapesten és Érden.
Egyúttal új ügyfeleink figyelmét is felhívjuk arra, hogy ismeretlen csalók az MVM Next nevében – számla elkészülésére hivatkozva – újra félrevezető e-mailekkel vették célba a magyarországi internethasználók széles körét, ezért figyelmesen olvassa el a kapott e-mailt és ha az abban szereplő adatok nem pontosak, vagy a levél helyesírási hibákat tartalmaz, ne adja meg személyes vagy banki adatait!